-
|
Egyedi és különleges vagy, s jobb életet érdemelsz! Vagy mégsem…?
Könyvajánló: Mark Manson: A lesz*rom rafinált művészete Egy mondatban összefoglalva Mark Manson könyvének summázata ez lehetne: legyen pár dolog, amit vegyél nagyon komolyan az életedben, az összes többit pedig vedd nagyon lazán! De persze nem lehet egy mondatba sűríteni ezt a könyvet (mint a jó könyveket általában), ezért bőven megéri, hogy belelapozzunk! Ne engedjük, hogy
-
|
Belső erőforrásaink nehéz időkben
Életünk során a legtöbben – sőt, talán túlzás nélkül állíthatjuk – mindnyájan élünk át nehézségeket. Mindnyájan szenvedünk, hosszabb vagy rövidebb ideig, kisebb vagy nagyobb mértékben. Hol testileg, időnként lelkileg, sokszor mindkétféleképpen. A szenvedés az életünk része, elkerülhetetlen velejárója. Olyannyira igaz ez, hogy több világvallás is igyekszik kiutat, szabadulást kínálni belőle. Ám akár azonosulunk ezekkel a
-
|
Világvége afterparti az Önigazolás nevű yachton
Képzeljük el a következő helyzetet! Egy gyakorta látomásokat látó guru egyszer csak azt az üzenetet kapja „odaföntről”, hogy jövő június 18-án elkövetkezik a világvége. Azonban néhány angyal szövetkezett, hogy megmentsék az emberiség azon kevés tagját, akik igazak. Ezért hát gurunk által azt üzenik az embereknek, hogy térjenek meg bűneikből, osszák szét a vagyonukat és az
-
|
Négy dolog, amivel legyél jóban, ha boldog akarsz lenni!
Lelki egészségünk harmadik alappillére, hogy kapcsolatban vagyunk! Hogy mivel? testünkkel önmagunkkal egymással a transzencenssel 1. Kapcsolat a testünkkel Testünk a leghűségesebb társunk, „aki” fogantatásunktól halálunkig kísér bennünket. Mi is hűségesek vagyunk hozzá? Vagy kapcsolatunk inkább ellentmondásos, zaklatott, netán elutasító? Testünk ápolása, karbantartása hozzátartozik lelki egészségünkhöz, és nem pusztán a külcsínről van itt szó! Egészséges életmóddal,
-
|
Tenni vagy lenni? Ez itt a kérdés!
A lelki egészségünk és stabilitásunk második sarokkövét – Gyökössy Endre nyomán – e két szó jellemzi: Tenni Lenni Mit jelent ez? Tenni Képesek vagyunk tevékeny, aktív életet élni, Mentális jóllétünkhöz elengedhetetlen, hogy úgy érezzük, értelmes, produktív az életünk. S bár más és más tevékenységben lelhetjük ezt fel, egyvalami mégis közös: nem élhetünk kiteljesedett
-
|
Az önismerettől az önszeretetig
Mit tehetünk magunkért: boldogságunkért, egészségünkért? Miként lelhetünk rá erőforrásainkra, hogyan aknázhatjuk ki őket? Hogyan élhetünk teljes, elégedett életet? Hogyan növekedhet az életünk? Pszichológusként elsősorban ezek a kérdések érdekelnek, s abban segítem a hozzám fordulókat, hogyan találhatnak rá ezekre a válaszokra önmagukban, a saját életükben. Tudom, hogy nem léteznek konzerv válaszok. Ebben a bejegyzésben, egy hosszabb
-
|
Készen vagyok!
Mindannyiunk egyik legmélyebb vágya jól lenni, boldognak lenni, tudni örülni az életnek és kiteljesedni. Sokan egy életen át keresik ezt, kipróbálva különféle módszereket, felkeresve segítő szakembereket. Pedig a megoldás néha az „orrunk előtt” van… Múlt héten összejött nálam egy kis csoport szomatodráma Gyógyító Játékot játszani. A program vége felé az egyik résztvevő így sóhajtott fel:
-
|
Spirituális Disneyland
Te már tudod, hogyan vonzd be az életedbe, amit szeretnél? Átírtad már a korlátozó hitrendszereidet? Ha nem, akkor lehet, hogy Neked szól ez az írás… Vannak, akik úgy gondolják, hogy a spiritualitás egyenlő a jó dolgok bevonzásával az életükbe. Számukra az univerzum nem más, mint egy spirituális csomagküldő szolgálat, készséges ügyfélszolgálattal. Szerintük a siker titka
-
|
Jézus nem az egészségbiztosításod!
A spiritualitás fogalmát nem is olyan könnyű definiálni! Hiszen oly sok mindent érthetünk alatta… Spirituálisnak nevezheti magát az is, aki bevonzós és elengedős posztokat oszt meg a Facebookon, miközben szabadon ébred a reggeli kávéja mellett, és az is, aki évek óta elmélyült meditációt folytat vagy intenzív, élő kapcsolata van Jézus Krisztussal. Mit tudunk a spiritualitásról?
-
|
Segíts magadon…!
Hallottál már arról a kifejezésről, hogy radikális öngondoskodás? Ha beütöd a keresőbe, magyarul – egyelőre még – nem sok találatra bukkansz. Ez nem is meglepő, hiszen ez a gondolkodási trend még kevéssé gyűrűzött be a közbeszédbe. Pedig – ha hatásvadászkodóan szeretnék fogalmazni, akkor – akár életbevágóan fontos is lehet! Miről van szó? Ez egy gyorsan
Legfrissebb
- Képmás magazin – Spiritusz podcast

- Belső hang podcast – Megbocsátás

- Belső hang podcast – Mit kezdjünk a nehéz érzésekkel?

Témák
anyaság baba betegség egészség egészségpszichológia fejlődéslélektan gyógyulás interjú könyvajánló kötődés növekedés podcast pszichológia spiritualitás szociálpszichológia test testre_szabott_anyaság test_és_lélek öngondoskodás önszeretet