-

Belső hang podcast – Megbocsátás
Rendszeres vendége vagyok a Belső hang podcastnak, ahol kollégáimmal mindig egy-egy aktuális kérdést járunk körbe. Ennek az adásnak a témája: A megbocsátás Az élet sokféleképpen állíthat meg bennünket. De talán a legnagyobb akadály az, amikor beleragadunk egy múltbéli történetbe – egy fájdalmas élménybe, egy sérelembe, egy ki nem mondott bocsánatkérésbe. Ebben a részben arról beszélgetünk,
-

Belső hang podcast – Mit kezdjünk a nehéz érzésekkel?
Rendszeres vendége vagyok a Belső hang podcastnak, ahol kollégáimmal mindig egy-egy aktuális kérdést járunk körbe. Ennek az adásnak a témája: Mit kezdjünk a nehéz érzésekkel? A mindennapok sodrásában gyakran megtanuljuk elnémítani a fájdalmas érzéseinket – mintha nem lenne helyük, mintha gyengítenének bennünket. De amikor ezt tesszük, valójában nemcsak a fájdalmat zárjuk el, hanem az öröm,
-
|
Hogyan ne legyünk áldozatok? II. rész
Az előző részben főként azt taglaltuk, hogyan kerülhetjük el, hogy erőszakos bűncselekmény áldozatává váljunk, vagy legalábbis jelentősen csökkentsük annak esélyét. Ebben a részben Gavin de Becker biztonsági szakértő könyve alapján azzal foglalkozunk, mit tehetünk, hogy elkerüljük a kapcsolaton belüli erőszakot. De Becker szerint szeretjük azt állítani, hogy az erőszak egy kapcsolatban előrejelezhetetlenül, váratlanul keletkezik. Ez
-
|
Dönthetsz úgy, hogy szabad leszel
Edith Eva Eger: A döntés c. könyve zárul ezzel a mondattal. És mire végigolvassuk a magyar származású pszichoterapeuta könyvét, nagy valószínűséggel hinni is fogunk neki. Ki tudna hitelesebben írni a belső szabadságról, elengedésről, megbocsátásról, mint egy Auschwitz (Birkenau) borzalmait átélő, majd később Amerikába – akkor még úgy mondták – disszidáló pszichoterapeuta? Aki rengeteget tanult, hogy másoknak segíthessen,
-
|
Füstbe ment idő
Egy napon, talán a múltban, talán a jövőben, vagy éppen ma, különös szürke urak tűnnek fel egy városban. Arra ösztönzik az embereket, hogy minél jobban takarékoskodjanak az idejükkel, s azt ígérik, ezt a megtakarított időt egy szép napon visszakapják. Addig is, a spórolás érdekében mondjanak le mindenről, ami „felesleges”: baráti beszélgetések, állatokról való gondoskodás, családi együttlétek,
-
|
8 + 1 tény a császármetszésről
„Császároztak? Akkor te nem is szültél!” „Programcsászár? Szóval a könnyebbik utat választottad!” „Császár lett a vége? Akkor számolj vele, hogy tejed se lesz, és a kötődéssel is gondok adódhatnak!” Mi a közös ezekben a kissé lesajnáló hangulatú mondatokban? Az, hogy – fogalmazzunk finoman – mindegyik csacsiság. És írjunk bár 2021-et, nevezzük magunkat információs társadalomnak, még
-
|
Anya anyának farkasa
Pár hetesek voltak az ikreim, amikor egy anyatársammal váltottunk szót (hasonló korú gyermek édesanyja), és megemlítettem neki, milyen nehéz ez az anyaság, úgy szeretném jól csinálni, de tele vagyok kérdésekkel, és időnként el is bizonytalanodom, vajon tényleg jól csinálom-e? Mire ő felvonta a szemöldökét és kibökte: egyetemet végeztél, mégis bizonytalan vagy? Mire én kissé szégyenkezve
-
|
A kötődésről többet III.
A kötődésről szóló posztsorozat első részében definiáltuk a kötődés fogalmát, a második részben pedig a különféle kötődési stílusokról volt szó. Ebben a bejegyzésben arra fókuszálunk, mit tehetünk azért, hogy megteremtsük gyermekeink számára a biztonságos kötődés feltételeit. Ha beütjük a keresőbe, hogy „kötődő nevelés”, valószínűleg rengeteg cikket és könyvet fogunk találni a témában. Jó részük részletesen
-
|
A kötődésről többet
A tökéletes anya mítoszát abban a pillanatban el kellett engednem, amikor megszülettek az ikreim. Helyére pedig szépen lassan beköltözhetett a bennem megszülető „elég jó anya” realitása. Mivel sejtettem, hogy egyáltalán nem lesz könnyű kezdő anyaként egyszerre két babával boldogulnom, már a várandósságom hónapjai alatt kénytelen voltam priorizálni, mi az, amihez ragaszkodom a gyermeknevelés során, és
-
|
Egyedi és különleges vagy, s jobb életet érdemelsz! Vagy mégsem…?
Könyvajánló: Mark Manson: A lesz*rom rafinált művészete Egy mondatban összefoglalva Mark Manson könyvének summázata ez lehetne: legyen pár dolog, amit vegyél nagyon komolyan az életedben, az összes többit pedig vedd nagyon lazán! De persze nem lehet egy mondatba sűríteni ezt a könyvet (mint a jó könyveket általában), ezért bőven megéri, hogy belelapozzunk! Ne engedjük, hogy
Legfrissebb
- Képmás magazin – Spiritusz podcast

- Belső hang podcast – Megbocsátás

- Belső hang podcast – Mit kezdjünk a nehéz érzésekkel?

Témák
anyaság baba betegség egészség egészségpszichológia fejlődéslélektan gyógyulás interjú könyvajánló kötődés növekedés podcast pszichológia spiritualitás szociálpszichológia test testre_szabott_anyaság test_és_lélek öngondoskodás önszeretet